Máriapócsi Cursillo
Máriapócsi Cursillo
1%

 

 

 

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linktár
 
Számláló
Indulás: 2010-01-01
 
Katolikus média




 
A kezdetekről

Cursilló Máriapócson!

 

         1998-ban a parokusunk (Polgári László atya) ösztönzésére, néhányan részt vettünk a nyíregyházi Római Katolikus plébánián szervezett cursillón. Polgári atyát, még ebben az évben áthelyezték Máriapócsra és a Zarándokház vezetésével, bízták meg. Már a következő év végén felhívott bennünket, hogy segítsünk neki a Máriapócsi cursilló beindításában. Közöttünk már akkor, öt képzett munkatárs volt. Ő felvette a kapcsolatot a Budapesti cursilló néhány gyakorlott munkatársával, hogy az ő vezetésükkel és a mi segítségünkkel elkezdjük a szervezést. A budapesti testvérek készséggel álltak rendelkezésünkre, és a nőknél, Fabók Györgyné Ildikó, férfiaknál Gilyén Elemér rektorok vezetésével

 

2000. február 10.-én

 

Megkezdődhetett az első férfi cursilló, amit még ebben az évben két férfi és három női cursilló követett.

Már a kezdetkor tudtuk, hogy előbb-utóbb a saját lábunkra kell állnunk, és nekünk kell biztosítani minden körülményt, ha önállóan akarjuk ezt a módszert művelni és Isten szeretetét tovább adni. Nagyon neves papok segítettek az induláskor, mint Herpy György atya, vagy Beöthy Tamás SJ atya, aki az egész cursillót behozta Magyarországra a rendszerváltással egy időben.

A megszólított Görög Katolikus papok szolgálatkészsége, hozzáállása alapot teremtett a Máriapócsi cursillók működőképességéhez. Sokat segített, hogy ekkor már nagyon sok értékes ember jött Nyíregyházán kívül, Edelényből, majd Sajópálfaláról, akikre, mint munkatársakra is lehetett építeni.

2001 nyarán a nyíregyházi Római Katolikus testvérekkel megszerveztük az első munkatársképzőt, és ősszel már nyíregyházi rektora és csak saját nevelésű munkatársai voltak a férfi cursillónak. Egy év múlva, már a lányok is önállóan dolgoztak.

2003-ban elhatároztuk, hogy önállóan megtartjuk a munkatársképzést. Azóta minden második (páratlan) évben megszervezzük, felismerve az utánpótlás fontosságát, és a tervszerű váltásuk, jelentőségét. A munkatársképzőn, lelkesen részt vesznek a felkért pap testvérek is. Ez biztosítja az egyenlő lelki felkészülést és a beszédek teljes összhangját. A páros években is igyekszünk aktívak maradni, mert akkor Nagy Ultreyát tartunk az Istenszülő közelében, a Kegytemplomban. Ilyenkor, olyan előadókat kérünk a részvételre, akik sokat tettek a cursilló magyarországi terjesztéséért és életbenntartásáért, mint Felföldi László atya, vagy Székely János püspök atya.

         Mivel ennek a módszernek a lényege, hogy – „A II Vatikáni Zsinat” szellemében – civilek is bekapcsolódjanak, az újra evangelizációs munkába, kis csoportokban imádkozva, segítsék az Egyház megújulását, fontosnak tartjuk, hogy mennél inkább kiszélesítsük az utánpótlási területeket, a fent említett három városon túl meg kell említeni, Miskolc, Tiszaújváros, Etyek helységeket, ahol fontos bázisaink működnek. Ezek az utánpótlást biztosítják.

Legalább, ilyen fontos a már részt vett testvéreink lelki gondozása, a három napban kapott tűz izzásban tartása. Ezt a célt szolgálja az évente Máriapócson megtartott lelkigyakorlat.

         Mi hívő emberek így szeretnénk hozzájárulni, a környezetünkben élő keresztények megújulásához, országunk újra evangelizálásához.

 

DE COLORES!

 

V.G.

 

 
Cursillo

Cursillo időpontok:

 

 Férfi Cursillo: 

 

 2024. November 7-10.

 MÁRIAPÓCS

 

 Női Cursillo:

 

 2024. Október 17-20.

 MÁRIAPÓCS

 

 Jelentkezési lap ide kattintva letölthető

 
Kapcsolat

Híreket, információkat, öteleteket, javaslatokat az alábbi címre várunk:

mariapocsi.cursillo@gmail.com

 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Képek 2016

Keresztút a Császtán 2016

VIII. Szent László napi Ultreya Edelény 2016.06.25.

Kersztút a Császtán 2017.

XI. Szent László napi Ultreya Edelény 2019.06.29.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre