és megpróbáltam kibújni a feladat alól, indokot találni arra, hogy miért is nem tudom elvállalni, vagy esetleg nem lehetne-e mást felkérni erre a megtisztelő feladatra.

Végül is igent mondtam, ami után e-mail-ben gyorsan meg is kaptam minden szükséges papírt, és anyagot, ami kell a Cursilló lebonyolításához, és lázasan hozzákezdtem a vázlatok kidolgozásához, és a kapott anyagok aktualizálásához.

Amikor már jól haladtam a dolgaimmal, akkor kezdtem el gondolkodni, hogy én ezt feleslegesen csinálom, mert még sem papok, sem munkatársak nincsenek meghívva. Nélkülük pedig nehéz lenne Cursillót tartanom, csak a jelölteknek. Tehát kiderült, hogy az egészhez nem jól kezdtem hozzá.

Több kört is futottam, mire végre sikerült két atyát megnyerni az ügynek. Igaz Dudás Laci atya talált ki fogásokat miért nem akar első pap lenni, de azért végül elvállalta, engem pedig erősített. Nagyon megszívleltem, amikor azt mondta nekem, hogy: „Ha valami nehezen megy, az azért van, mert jó célt szolgál, és nehéz elérni.”

Stefán Zoli atya, csak rövid gondolkodási időt kérve, hamarosan igent mondott, aminek nagyon örültem, és hálás vagyok neki, tudva, hogy most éppen templomépítés van Szirmán.

Nagy hálával tölt el, hogy Szemerszki Mihály atyát ismeretlenül vezérelte mellém az Isten, amiért én nem is tudok elég hálás lenni.

Munkatársaknak igyekeztem olyan barátokat hívni, akik nagy segítségemre lesznek, és szintén erősen neki feszülnek az előttünk álló feladatoknak.

Találkoztunk néhányszor és igyekeztünk egymást is erősíteni a szolgálatban. Imádkoztunk és barátkoztunk, hiszen volt köztünk olyan munkatárs, akivel most szolgálhattunk először együtt cursillon.

A felkészülés alatt végig egy Szentírási idézet kísért, amit még a munkatársképzőn kaptam Vereb Gézától, egy könyvjelzőre írva: „Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” 2Kor 12,9

Így kerültem március 10-én Máriapócsra, a XXIII. női cursillora.

Az Úr erre a hétvégére 23 csodálatos teremtést bízott ránk.

Eljött az első este. Nem is tudom melyikünk izgult jobban: a jelöltek vagy én. Akkor láttam igazán, hogy mennyire nem vagyok tisztában azzal mire is vállalkoztam, csak azt tudtam, sok munkát hagyok még a Szentlélekre.

Pénteken estére engem is egész rendesen szétszedett a cursilló, nem csak a jelölteket.

Bíztam Isten segítségben, és imáimban kértem is, hogy ha már úgy is szétperegtem, akkor rakjon össze magának tetsző módon és pótolja hiányosságaimat.

A szombati nap magával ragadott, mert minden civil beszéd új volt. Bátorítással töltött el a munkatársak lelkesedése, szeretete.

Isten sokkal többet adott nekem, mint amennyit kértem, mint amennyit megérdemlek!

A szombat esti rajzolásnál már nagyokat nevettünk, különösen Nati vakvezető kutyáján.

Az asztaloknál a Szentlélek segítsége mellett csodákat élhettünk át az Úr kegyelméből.

Amikor visszatekintek, a torkom elszorul, a szemem megtelik könnyel.

A jó Isten szeretetének megtapasztalása, amit a cursillóban már sokan átéltek, és az az érzés, ami mindannyiunkat eltöltött, hogy csendesen átölelt az Isten.

Köszönöm Neked Jézusom, az új cursillistákat, akikkel együtt tölthettem ezt a hétvégét, akiket megismerhettem, akikben megláthattalak Téged!

Köszönöm, a biztató szavakat és háttérimákat!

Áldd meg, Uram az atyák és munkatársaim szolgálatát!           

Hála mindenért a bennünket örökké szerető Istennek!

De colores!