Fotó: Magócsi Márton

Felnőtt férfiak sírnak, ölelkeznek, egymás kezét szorítják. Van közöttük, aki 16 évig tartó fegyházbüntetését tölti, de több mint három nyelven beszélő nigériai férfi is. Egy különleges részleg lakói ők a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben: a reggeli áhítat és a Biblia értelmezése ugyanúgy a mindennapjaik része, mint más raboknak a testépítés. Szabadulásuk után viszont megdöbbentően kisebb arányban kerülnek vissza a börtönbe, mint a többiek. A tiszalöki APAC-részleg 15 rabjánál jártunk.

Isten dicsőítése és az emberek megszentelése, ezt jelenti a katolikus liturgia. Elől, középen áll a pap, kezében könyv, hangosan olvassa fel a zsoltárokat, néha int a kezével, hogy mindenki álljon fel, máskor éneklésre szólít. Egy ponton kinéz az ablakon, és arról beszél, Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ő például életében nem gondolta volna, hogy egy ködös, szürke, decemberi vasárnap délelőtt ezen a helyen és ezeknek az embereknek tart majd istentiszteletet. Az ablakon vastag, szürke rácsok, vele szemben a hívek. Tizenöten vannak, férfiak, és mindannyian rabruhát viselnek. A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben járunk, annak is egy különleges részlegében, ahol a zárkák ajtaja most mind nyitva van, a folyosóra asztalok és székek pakolva, rajtuk imakönyvek, rajzok, jegyzetek, a falakon vallásos témájú idézetek és képek.

Fotó: Magócsi Márton

Vasárnap ért véget a Magyar Testvéri Börtöntársaság közreműködésével egy négynapos program, ahogy ők hívják: cursillo, amit először tartottak a tiszalöki börtönben. Erre a négy napra ugyanis a különleges részlegbe egy komplett stáb, egy keresztény közösség költözött be: börtönmissziósok, különböző egyházak tagjai, akik Isten igéjét hirdetik, de nem a hivatalos egyház képviselői, hanem annak civil tagjai. Reggeltől estig együtt vannak a fogvatartottakkal, a közösségi terem erre a négy napra kápolnává alakul, beszélgetnek, példabeszédeket mondanak, Bibliát olvasnak és értelmeznek, a zárkában gyónnak. Az utolsó napok egyik fontos fejezete a délelőtti liturgia.

Fotó: Magócsi Márton

Három magyarországi börtönben működik ez a speciális részleg, amely a közösségi életet, a vallásgyakorlást teszi lehetővé azoknak, akik ezt igénylik, a neve: APAC. Az elsőt még 2008-ban hívta életre a Magyar Testvéri Börtöntársaság a Váci Fegyház és Börtönben. Az első részleg alapító munkatársai között volt a büntetés-végrehajtás köreiben szinte már legendaként emlegetett Csuka Tamásné, református börtönlelkész volt. A második ilyen részleg a mélykúti börtönben indult el, női elítéltek számára, a tiszalöki pedig a legújabb, idén január óta működik. APAC-osnak lenni sok mindent jelent. Például olyan kevéssé kézzel fogható dolgokat, mint, hogy jónak kell lenni, a jóra kell törekedni, tisztelni kell a másikat. Sokkal konkrétabb feltétel, hogy részt kell venni az APAC közösségi programokban, a börtönben tartott istentiszteleten, Biblia körön, reggeli áhítaton. A program elköteleződést vár a családtagoktól is, vállalniuk kell a rendszeres kapcsolattartást. A programban részt vevők a szokásos havi egy helyett kétszer fogadhatnak látogatókat, külön körletben helyezik el őket, ahol szabadon mozoghatnak, szabadidejükben közösségi programot szerveznek, például mehentek napközben pingpongozni.

Fotó: Magócsi Márton

 A vasárnap délelőtti liturgián nem csak a pap beszél, három roma férfi hangszereken játszik és vidám dalokat énekel. Egyikük el is sírja magát a pap példabeszédétől, ami egy, a saját anyjától elforduló fiúról szól. A fiú apja meghalt, félszemű anyja egyedül nevelte. A fiú szégyellte ijesztően kinéző anyját, ezért egy nap elment otthonról, és többet vissza sem nézett. A fiú megnősült, gyerekei születtek, az anyja egy nap elment hozzá, mert látni akarta. Fiát az évek nem enyhítették meg, ismét elküldte. Nem sokkal később az anya meghalt, a fiú pedig az anyja utolsó leveléből tudta meg, hogy azért volt félszemű, mert a fiának adta a szemgolyóját, miután egy súlyos autóbaleset után majdnem megvakult. A szertartás közben először a hátam mögött ülő férfi nyújt oda nekem egy kis kék könyvet, meglátja, hogy nem éneklem a többiekkel a dalt, azt akarja, hogy én is lássam a szöveget. Nem sokkal később ismét figyelmeztetnek: most arra, hogy ennél a résznél meg kell fogni a mellettem állók kezét.

  Fotó: Magócsi Márton

A szertartás egy pontján a missziósok és a rabok sorban átadnak egymásnak egy kis fakeresztet, majd fejüket lehajtva szólnak pár mondatot arról, hogy mit jelentett nekik ez a négy nap, és miért hálásak Jézusnak. Van, akit alig lehet érteni, annyira halkan beszél, de akit hallunk, közülük szinte mindenki a családját említi, a misszió tagjait, akik a hosszú hétvége alatt a barátaik lettek, és de szóba kerül az is, hogy milyen jó, hogy rátaláltak Jézusra, és remélik soha nem is hagyja el őket.

Fotó: Magócsi Márton

Arról nem szívesen beszélnek, hogy milyen bűncselekményt követtek el, de valószínűleg nem csak bolti lopás van a rovásukon. Van köztük ugyanis olyan, aki a szabadságvesztés fokozati közül a legsúlyosabbat, fegyházat kapott, abból is 16 évet. “Ezek személyes adatok, erről nem beszélhetek, hogy ki, miért van itt. De én tudom mindegyikről, hogy mit csinált” – mondja a büntetés-végrehajtási osztályvezető.

Fotó: Magócsi Márton

Abban, hogy kiből lesz APAC-os, nagy szerepe van a börtönlelkésznek. Járni kell az istentiszteletre, mutatni kell az elköteleződést, és ha kölcsönösen úgy látja mindkét fél, hogy működhetne a dolog, akkor kezdődhet az új élet a börtönön belül. Azt nem vizsgálják, hogy az illető mennyire mélyen vallásos, de az úgyis előbb-utóbb kibukik, ha valakinek szögesen ellentétben áll az értékítélete azzal, amit az APAC képvisel. Az elmúlt közel nyolc hónapban egyetlen eset volt, amikor egy rab kikerült a körletből, ő sem a magatartása miatt, hanem saját maga távozott.

Fotó: Magócsi Márton

Nem csak a raboktól várnak el elköteleződést – meséli Magyari Márton és Katona Csilla, a Magyar Testvéri Börtöntársaság ügyvezetője, és a program felelőse. A családnak is legalább ekkora szerepet kell vállalni, úgy, hogy rendszeresen látogatják hozzátartozójukat, támogatják és erősítik őt, mert a legfontosabb, hogy ezek az emberek a szabadulásuk után biztos családi körbe érkezzenek vissza. Egy nemrég bemutatott tanulmányban, (erről itt írtunk részletesen) ugyanis azt állították a kutatók, hogy a büntetés-végrehajtásból szabadultak nagy része többek között pont azért kerül újra vissza, mert nincs mögötte támogató közeg.

Fotó: Magócsi Márton

Az APAC-osok viszont rendkívül meggyőző számokat produkálnak: Vácról az indulás óta már ötven körletes szabadult, és közülük mindössze ketten kerültek vissza. Felmerül a kérdés, hogy mi történik velük az APAC-részlegben, ami a kinti életben visszatartja őket a bűnelkövetéstől. Hiszen attól, hogy valaki reggelente áhítatosan imádkozik, még nem lesz kint munkahelye, nem lesz a családjának több pénze, és a priusz ugyanúgy a feje felett lebeg majd. Magyari Mártonék szerint erre a legegyszerűbb válasz a család és a közösségi értékek tisztelete.

Fotó: Magócsi Márton

A családi kapcsolatok erősítésén túl is vannak célok, ilyen például egy úgynevezett keresztszülő mentorság, aminek lényege, hogy a szabadulás után a segítők kísérik a volt rabok útját, de azt is ugyanilyen fontosnak tartják, hogy a kint levő családtagoknak is segítsenek munkát találni. Sok volt körletes jár vissza különböző bv-intézetekbe, előadásokat tartanak, beszélgetnek a még bent lévőkkel. Van közöttük, aki ma már pékként vagy kéményseprőként dolgozik.  “Sokkal hitelesebb, ha ők beszélnek nekik, hiszen ők már átmentek azon, amiben a hallgatóság még éppen benne van” – mondja Katona Csilla.

Fotó: Magócsi Márton

A liturgia kicsit hosszabbra nyúlt, mint tervezték, gyors ebéd jön, mindenki ölelgeti a másikat, lapogatják egymás hátát, majd egy újabb példabeszéd, utána pedig vissza kell pakolni a székeket és asztalokat a helyükre, és mindenki levonul a börtönkápolnába. Miközben sétálunk az ellenőrző pontokon, szóba kerül, hogy a többi fogvatartott legszívesebben egy kanál vízben megfojtaná az APAC-osokat, irigylik tőlük azokat a plusz dolgokat, amikben részük lehet, a többlet erőfeszítést viszont már nem vállalnák. Az általános körleten élők a vallásukat gyakorlókat piszkálják, cikizik.

Fotó: Magócsi Márton

A kultúrteremben a mohácsi vésztől kezdve az arkangyalokig minden a falra van festve, de van gyufaszálból felépített Eiffel-torony és karácsonyfa is. Mindenki leül a helyére, majd újra közös éneklés kezdődik, aztán az atya mindenkihez külön odamegy, és egy személyre szabott üzenetet mond nekik, majd egy zsebben pont elférő kis keresztet ad át, hogy Jézus mindig velük legyen.

Fotó: Magócsi Márton

Szemben már bekészítve az üres székek, jön az elmúlt négy nap talán legjobban várt eseménye, a családtagok látogatása. Mindenki nagyon izgatott, akik tudják, hogy jönnek hozzájuk, azok bár figyelnek arra, ami éppen történik, de közben fél szemmel az ajtót lesik. Végre belépnek az anyukák, gyerekek, testvérek, barátok. Nem jönnek mindenkihez, így a többieknek rendezett sorokban vissza kell térniük a körletükbe. A hivatalos program délután három óra körül ér véget, a rabok végre odamehetnek a családjukhoz. Van olyan kisfiú, aki annyira szorítja apja nyakát, hogy ki sem látszik a feje apja vállai mögül, de mindenkinek az arcán az látszik, hogy isszák fogvatartott rokonuk szavát, egy pillanatra sem veszik le egymásról a tekintetüket, fogják egymás kezét.

Fotó: Magócsi Márton