De Colores!
Pipoly Györgyné 2010.11.09. 19:32
Pipoly Györgyné, Soltész Beáta vagyok a Szent Katalin asztaltól, abban a kegyelemben volt részem, hogy részt vehettem a XXI. Máriapócsi női cursillon, ahonnan új emberként, lelkiekben feltöltődve, a keresztemet könnyebben, s talán Isten dicsőségére méltóbban viselve tértem haza.
Azonban hosszú út vezetett idáig, mert míg a testvérek közül sokan a szüleik, nagyszüleik körében megtanulták hitünk alapjait, keresztény nevelésben részesültek, addig sajnos nekem ebben nem volt részem
Lelki atyám tavaly ősszel javasolt a férjemnek és nekem egy csoportot, az Alpha Kurzust ahol keresztény testvérek találkoznak, s Juhász Géza atya előadása után kiscsoportokban beszélgetnek, elmélkednek a kereszténységről, Jézusról, a Bibliáról, a Szentlélekről. Jól éreztem magam ezeken a foglalkozásokon, megnyíltam a csoporttagok előtt, rájöttem, hogy úgy fogadnak el, ahogy vagyok, nem zavarja őket az, hogy ahogy én mondani szoktam hátrányom van velük szemben a neveltetésem miatt.
Nagyon megszerettük egymást a kurzus testvérekkel, tőlük hallottam először a cursilloról mivel közülük néhányan már részt vettek rajta. Azonban részleteket nem árultak el, amely csak még jobban fokozta a kíváncsiságomat. Az arcukat és az azon lévő mosolyt, boldogságot, s a köztük lévő erősebb testvéri szeretetet csodálattal figyeltem.
Éreztem át kell élnem nekem is ezt a csodát. Mert részese szeretnék lenni ennek a határtalan szeretetnek, ami őket körül veszi és bennük rejlik. Sokat beszélgettünk erről a férjemmel,s rájöttem, hogy ő is ugyanígy érez. A férjem februárban vett részt a cursillon, mikor haza tért szemmel látható változásokon ment keresztül. Semmit sem mesélt, csak annyit mondott. - Át kell élned, s hidd, el megtudod!-
Alig vártam az indulás napját március 11-ét. A kurzusról hárman indultunk Isten hívásának engedelmeskedve, azt hittük, hogy majd egymás közelébe leszünk elhelyezve, ez nem így történt. Először kissé elveszettnek éreztem magam, de Vera, mosolygó arca rádöbbentett arra, hogy nem kell megijedni, rendben lesz itt minden.
A cursillos testvérek megismerése után, a kápolnában történtek nagyon mélyen megérintettek, a belsőmben eltemetett, elrejtett érzelmek kezdtek el felszínre törni, a szilencium éjszakáján volt miről elmélkednem. Másnap reggel kíváncsian vártam a történéseket. Az asztaltársaságok felosztása után rengeteget tanultunk az atyák és a munkatársak előadásaiból, önmagunkról, a kereszténységről, Krisztussal való kapcsolatunkról, a liturgiáról, a katolikus hitről.
Az előadásokat követő kiscsoportos beszélgetések alkalmával pedig egyre erősödött bennem a tudat, hogy asztaltársaságom tagjait Isten kegyelméből ajándékként kaptam. Péntek estére már úgy éreztük, hogy régóta ismerjük egymást, a szombat is szeretetben, mosolyban, könnyekben telt el.
Tudom, a cursillos testvéreim nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a keresztemet, melyet az Úrtól kaptam ne érezzem akkora tehernek. Bízom abban, hogy az Ő keresztjük cipelését én is megkönnyítettem valamelyest. A vasárnapi liturgián a Tanító Krisztus ikon látványa és kézzel foghatósága megindító hatással volt mindenkire. De ami azután következett az minden várakozásunkat felülmúlta. A közösen énekelt dal, a támogatóink mosolygó arcának látványa, s az útravalóul kapott kereszt, s az azt kísérő lelkünkig hatoló szavak emléke fenntartja lelkünkben az örök negyedik napot.
Elindultunk haza, hogy visszatérjünk a mindennapi életünkhöz, de mindenki azzal búcsúzott, hogy találkozunk az Ultreyán. Betartottuk az ígéretünket, jó volt látni egymást, újra közösen vettünk részt a liturgián, s a Szűz Anya közelsége felébresztette bennünk a közös emlékeket. Majd mindannyian elmeséltük, mi történt velünk azóta, hogyan erősödünk napról-napra egyre jobban a hitünkben, s hogy mennyire sokat szeretnénk tenni a katolikus egyházért. Abban mindenki egyetértett, hogy egyre több testvérünknek kellene megtapasztalni a cursillon átélhető csodát, mert azt a szeretetet, amit ott kaptunk, amivel megtöltöttük a szeretet tankunkat, át kell adnunk még több testvérünknek, hogy a keresztény hit és a katolikus egyház egyre erősebbé váljon.
|