Tíz nappal a kezdés előtt Gubik Jancsi felhívott, hogy Orosz Árpád atya lába eltörött. Másnap ismét hívott, hogy neki szakadt el egy vállizma. Jobb ötletünk nem lévén imádkoztunk. Végül mindketten ott voltak, sokkal jobb állapotban, mint az első vizsgálatok alapján gondolták az orvosok. Az már eltörpül ezek mellett, hogy harmadik papot nagy hirtelenjében kellett keríteni.

Az már a cursillos lelkületnek köszönhető, hogy a nem részletezett további zavaró körülmények ellenére, egy percre sem veszítettem el a hitemet és bizalmamat. Régebben ilyen helyzetben pánikba estem volna, de ma már tudom, hogy nem vagyok egyedül.

Nagy erőt adott mindannyiunknak, hogy az első máriapócsi könnyezés 314. évfordulóján kezdhettük meg a XXII. férfi cursillot, 22 jelölttel. A bemutatkozáskor kiderült – amit a jelentkezésből már sejtettünk -, hogy nemzetközi a jelöltek összetétele. Egy belga fiatalember, is volt velünk, így igazán színes, pompás volt a társaság. Jean a nyelvi nehézségek ellenére fantasztikusan együtt lélegzett a csapattal.

A jelöltek túlnyomó többsége lelkesen és érdeklődve fogadta be az elhangzottakat. Ismét átélhettük, hogy fokozatosan megnyíltak a jelöltek és meghallgatták a bevezetőben egy versrészlet formájában megfogalmazott kérést:

… most nem teszek semmit sem,

csak engedem, hogy szeressen az Isten.

A végén – ahogy ez lenni szokott – mint régi jó barátok nehezen váltunk meg egymástól, alig akartunk hazamenni. Voltak, akik másnap már kiscsoportos találkozóról számoltak be.

De colores

Czap Laci