Amikor a követek visszajöttek Bizáncból, akkor azt mesélték el, hogy amikor beléptek a templomba és elkezdődött a liturgia, akkor hirtelen nem tudták, már a mennyben vannak-e vagy még a földön. Ezért aztán Vlagyimir a bizánci vallást választotta.

Kicsit hasonló élményben volt részünk nekünk, edelényieknek is, amikor nagyböjt közepén vendégül láthattuk a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ énekkarát.

Mi sem tudtuk, hogy a „földön vagy az égben vagyunk-e”, amikor a fiatalok elkezdték énekelni a Szent Liturgiát. A gyönyörű és tiszta dallamokat hallva csak nagyon halkan és félve kapcsolódtunk be az énekbe.

A liturgia végén még bizánci énekeinkből kaptunk egy csokrot, amely szépen megkoronázta a délelőttöt. Lelkünkben hála fakadt az Isten iránt, hogy van görögkatolikus gimnáziumunk, ahol kincseinket szeretik, ápolják, s az ott tanulók a továbbadás szándékával növekednek testben és lélekben egyaránt. Az énekkar látogatása agapéval ért véget.

A Kereszthódoló vasárnap számunkra nem úgy folytatódott, mint máskor. Az alkonyati zsolozsmán a nyíregyházi szeminárium harmadéves növendékei látták el a kántori szolgálatot, akik tisztelendő Dobos András diakónus vezetésével érkeztek hozzánk. Természetszerűen kevesebben voltunk, mint a Liturgián, de az egyik papnövendék mégis megfogalmazta: „öröm volt ennyi hívő előtt énekelni és látja, hogy ebbe a szép templomba valóban imádságos lelkületű hívek járnak”. Nem tévedett, hiszen szeretjük a Jóistent és a templomunkat. A zsolozsma után lehetőségünk volt személyes kérdésekkel fordulni a kispapokhoz, akik örömmel szóltak hivatásuk történetéről, s így megajándékoztak valamivel abból a titokból, aminek igazi ismerője és tudója csak az Isten.

Azt hiszem, hogy ez a március 27-e feledhetetlen emlékeket hozott az edelényi egyházközség valamennyi híve számára.