IV. Szent László Napi Ultreya Edelényben
Barváné Ági 2012.06.30. 19:01

A Mennyeiek kegyelmének köszönhetően 2012. június 23-án verőfényes napra ébredtem. Hálát adtam Istennek, hogy imáink meghallgatásra találtak és végre az időjárás is kegyeibe fogadott minket, ugyanis ez eddig nem igazán jellemezte az előző három edelényi ultreyát. Már másfél hónapja boldog izgalommal készültem maroknyi csapatommal erre a napra.
Lázas tevékenykedésünket úgy érzem siker koronázta, hiszen a hat lelki atyán kívül több mint százan fogadták el a Szentlélek hívását - rajtunk keresztül - a Császtai szőlőhegy kálváriadombjára.
Immár negyedik alkalommal munkálkodtunk kis csapatunkkal Isten szőlőskertjében azon, hogy a minden szempontból éhes és szomjas testvéreinket közelebb vihessük a Mennyei Atyához.
Ez volt az első alkalom, hogy az edelényi ultreyán görög katolikus Szent Liturgiával kezdtük a napot. Dudás László atya buzdító és közösségépítő szentbeszéde ismét megindította bennem a feltétel nélküli szeretet áradását. Lelkem szárnyalását a fel-fel támadó szél egyre magasabbra repítette. Jól eső borzongás futott végig rajtam, amikor a Miatyánkot összefonódott kézzel, tiszta szívvel együtt imádkoztuk.
A szent liturgia után Farkas Gabi cursillós társunk tanúságtétele melengette szívemet és rádöbbentett arra, hogy Krisztusnak mindannyiunkkal terve volt, van és lesz, amíg ebben a földi világban élünk. Ezt a felismerést csak tovább erősítették bennem a kiscsoportos megbeszélésen elhangzott hozzászólások.
Ezt követően, hogy ne csak a lélek, hanem a test is megkapja, amire szüksége van, az uradalmi pincében egy szerény agapé keretei között vendégeltük meg a közelről és távolról érkezett társainkat.
Isten útjai kifürkészhetetlenek szoktuk mondani. Ezt most is megtapasztalhattam, ugyanis egy közel 35 éve nem látott ismerősömet Terézkét a mai napon idevezérelte. Itt újra találkozhattunk és beszélgethettünk, aminek tiszta szívből örülök és hálát adok érte.
Vidám hangulatban zártuk ezt a számomra lélekemelő napot.
Búcsúzáskor a sok kedves, szerető ölelés és a szervezést illető elismerő szavak által bizonyossá vált számomra, hogy jövőre ugyanekkor, ugyanitt Krisztus újra számít rám és lelkes csapatomra!
De colores!
Barváné Ági!
|