Nagyon meleg volt. Igazi kánikula. Ilyenkor csak azok az emberek indulnak útnak, akiket a szívük visz. És sokan összejöttünk. Nemcsak helyi görög és római katolikusok, hanem Nyíregyháza és környéke cursillosai is ünnepelték éves rendes találkozásukat. Kisbuszokkal, autókkal jöttek. Isten hozta őket!

A helyiek igyekeztek „hűvös" fogadtatásban részesíteni minket. Volt árnyékoló sátortető, fák tövében elhelyezett hűtőtáskában víz és hideg zsíros kenyér a pincében.

A szentmisét tanúságtétel és kiscsoportos beszélgetés követte. 8-10 ember jött össze a decolores színei szerint besorolva egy – egy rögtönzött kiscsoportba. Beszélgettünk az életünkben megtapasztalt kegyelemről. Hogy engem mi fogott meg leginkább?

A mi kiscsoportunkban 11-en voltunk, egy embert ismertem közülük csak korábbról. És mégis egy húron pendültünk. Volt köztünk férfi és nő, fiatal és idősebb, cigány és értelmiség, görög és római. De pár szó elhangzása után egyek voltunk a szeretetben. Mint a testvérek, akiknek közös az életüket megalapozó élményanyaguk, úgy beszélgettünk, elfeledkezve az idő múlásáról és a közben ránk szakadó zivatarról. Mi tett minket eggyé? A földrajzilag különböző helyeken, de a cursillosok nagy családjában megtapasztalt élmény, hogy szeret minket az Isten és mi Krisztusban testvérek vagyunk. Ja, és hogy „Szép az élet!"

de colores!

forrás: Krisztus számít rád c. ujság